Pizza tészta

Hozzávalók:

  • Fél csomag élesztő
  • 400 gramm liszt
  • 5 csipet só
  • 3 csipet cukor
  • 1 deci tej
  • 1 kockacukor
  • 1 evőkanál libazsír

Elkészítés:

Készítsük el a tésztát. Egy bögrébe tegyük bele a kockacukrot, majd öntsünk rá 1 deci tejet. Én összetöröm a cukrot, és kicsit kevergetm, hogy feloldódjon, majd hozzáadom az apróra morzsolt élesztőt. Élesztő vásárláskor figyeljünk, hogy ne olyan helyen vegyük, ahol túlhűtik, mert ezzel megölik azokat a gombákat, amik dolgoznak amikor beletesszül a tejbe.

Ezt a keveréket tegyük olyan helyre, ahol nem érheti intenzív hideg, és hagyjuk állni kb. 20 percig. Amikor felfutott az élesztő a bögre tetejéig nekiállhatunk a tészta elkészítésének.

Tegyük a lisztet a cukrot, a sót, a libazsírt egy edénybe, öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt és alaposan dogozzuk össze miközben a maradék langyos tejet hozzá adagoljuk. Annyi tejet adjunk hozzá, hogy a dagasztás közben azért ne égjen le a konyhai gépünk, és -ez fontos- váljon el az edény falától a tészta. Ezt követően tegyük olyan védett helyre, ahol nem érheti hideg körülbelül fél órára. Én a mikróba szoktam berakni, persze nem kapcsolom be. A tészta körülbelül kétszersére fog dagadni. Amikor megkelt mehet a tepsibe, és kezdhetjük telerakni minden földi jóval.

Pizzakrém

Hozzávalók:

  • 1 nagy fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 kicsi, vagy 1 nagy paradicsompüré konzerv
  • 2 kávéskanál majoranna
  • 5 kávéskanál oregáno
  • őrőlt fekete bors
  • 6 csipet só
  • 2 csipet cukor
  • 1 babérlevél

Elkészítés:

Nagyon jó ízt a pizzánknak, ha nem sima paradicsomkrémmel kenjük meg, hanem pizzarémet készítünk.

Oliva olajon pirítsuk meg az egész apróra vágott hagymát és adjuk hozzá az apróra egyik gerezd fokhagymát. Amikor megpirult egy kicsit hozzáadhatjuk a paradicsompürét. Megrottyantjuk, és jöhetnek a fűszerek ízlés szerint. Én majorannát, oregánót, és őrölt fekete borsot szoktam hozzáadni, egy kis sót és ízlés szerint cukrot keverek bele. Hozzáadok egy babérlevelet és kb 5 percig összefőzöm a keveréket. Amikor majdnem kész a másik apróra vágott vagy tört fokhagymát is hozzáadom. Azért ilyenkor, mert így intenzívebb lesz az íze, minta már a főzés elején tenném bele. Tulajdonképpen készen is van. Mielőtt rákenem a tésztára a babérlevéltől persze megszabadulok.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .